Savoyai Jenő ráckevei kastélya
A török kiűzése után a barokk építészet jellegzetes formáit külföldi mesterek honosították meg az országban - vagyis barokk építészetünk kezdetei nem a hazai hagyományokhoz kapcsolódtak. Ez összefüggött azzal az építőtevékenységgel, amely a század elején indult meg az elpusztított uradalmakban. Gyakran idegen főnemesek építkeztek frissen megszerzett birtokaikon. Nem alakult ki tehát egységes művészi kép: a művek az építtetők egyéni ízlését követő egyedi alkotások.
E korai építmények közül művészi színvonala alapján kiemelkedik a ráckevei, egyrészt mert kiváló építész, Johann Lucas von Hildebrandt építette, másrészt, mert az építtető az a Savoyai Jenő herceg volt, aki nemcsak a korszak egyik legjelentősebb hadvezérének, hanem művelt, művészetszerető, jó ízléssel rendelkező főúrnak is számított.
1717-ben, amikor Lady Mary Worthley, a konstantinápolyi angol követ felesége Bécsből a szultán fővárosába készült utazni, Savoyai Jenő figyelmeztette, hogy Magyarországon átutazva Buda és Eszék között nem talál majd ép tetejű házat.
A török pusztítás, a felszabadító harcok, a járványok hatására megyényi összefüggő térségek váltak néptelenné, hatalmas földterületek változtak megműveletlen, elvadult térséggé. Ezen a tájon meglepetésként fogadhatta az utazót a ráckevei Savoyai-kastély, amely a bécsi elővárosok „nyaralókastélyainak" stílusában, azok lakóigényének megfelelően épült, egy meglehetősen elvadult vidéken, a herceg Csepel-szigeti uradalmának központjában. A herceg nyílt, erődítés nélküli kastélyt építtetett, méghozzá nem is az ország biztonságosabb nyugati felében vagy a Felvidéken, hanem a nem sokkal korábban felszabadult, elpusztított középső részén. Elképzelhető, hogy valamilyen építmény már állt azelőtt is ezen a helyen, mert Savoyai Jenő 1698-ban kétszerannyi vételárat fizetett az uradalomért, mint három évvel korábban az előző tulajdonos. Ha volt is azelőtt épület, nem maradt nyoma, mert a kastély egységes alkotásnak, egyetlen építési periódus szülöttének látszik. Központi magja azonban plasztikusabb, dinamikusabb alakítású, mint a két oldalszárny; talán ez a rész rejti magában az épület előzményét.
Nehéz választ adnunk arra, hogy miért épített kastélyt a herceg Ráckevén, hiszen hadvezéri tevékenysége, magas udvari tisztségei, életvitele, kapcsolatai a császárvároshoz fűzték. Bizonyára a műalkotások létrehozásának öröme, az építkezés nagyúri szenvedélye magyarázza, hogy távoli birtokán is pompás kastélyt kívánt emelni.
A ráckevei kastély építéstörténetéről csak néhány adat maradt fenn, mert az építtető családi levéltára szétszóródott, levelezése, tervgyűjteménye elkallódott. A tervező személyét hét, véletlenül előkerült levél bizonyítja. A leveleket Johann Lucas von Hildebrandt bécsi építész írta 1702 elején az észak-itáliai hadjáratban részt vevő építtetőnek. Ezekben beszámolt ráckevei utazásairól, és kérte a herceget, hogy válasszon a nagyterem alternatív megoldásai közül. Az építkezés további menetéről semmit sem tudunk. Az építész még az 1702. esztendőben tető alá kívánta hozni művét, de nem tudjuk, sikerült-e. Nagyon valószínű, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején megállt az építkezés, a kastély talán károsodott is. A befejező munkálatok bizonyára a tízes években folytak; 1728-ban egy ábrázolás szerint az épület már készen állt.
Hildebrandt leveleiből nemcsak az építkezés menetének néhány mozzanatát ismerjük meg, hanem a korabeli építési-tervezési gyakorlat sajátosságait is. A munkálatok irányítása az uradalmi intéző kezében volt: ő szervezte meg a munkát, szerződtette a kőfaragót és a pallért, figyelemmel kísérte az építőanyagok beszerzését, közölte az építésszel a megrendelő kívánságait - vagyis a helyszínen urának, a hercegnek érdekeit képviselte. Alapvető döntéseket azonban csak Savoyai Jenő hozhatott, Hildebrandt ezért alternatív megoldásait döntésre elé terjesztette. A tervező Bécsben, az építkezéstől távol élt, csak alkalmanként, helyszíni szemlékre ment le Ráckevére, hogy terveit az adottságokhoz igazítsa, illetve hogy a munkák haladását tanácsaival is elősegítse.
A Savoyai-kastély alaprajza
A kastély szárnyai egy fekvő téglány alakú udvar mentén húzódnak. Az épület U alakot ír le; a negyedik oldalon egykor rácsos kerítés zárta. Központi része egy 8 teremből álló épületmag, önálló elem az alaprajzon belül. A kupolával fedett, nyolcszögű díszterem két oldalán szimmetrikusan három-három terem helyezkedik el, előtte pedig szabálytalan formájú kocsifelhajtó áll. Hildebrandt kastélyterveihez, megvalósult épületeihez később is gyakran választott nyolcszögű centrumot, például a bécsi Starhemberg-Schönborn-palotában. A kiemelkedő kupolával fedett középrész és a változatosan alakított mellékterek összefűzése a francia téralakítás legfontosabb problémái közé tartozott. A kényelmet, a rendelkezésre álló tér jó kihasználását szem előtt tartó diszpozíció első nagy példája Louis Levau vaux-le-vicomte-i kastélya (1657-1660). A ráckevei kastély középrésze emlékeztet erre a műre. Hildebrandt valószínűleg metszeten látta, s onnan vette át elrendezését. A francia barokk téralakítás fontos eszköze volt az enfilade is: a termek közös tengelyre fűzése az ajtónyílások által. Az ajtókat kinyitva így végig lehetett tekinteni az egész, összekapcsolódó térsoron. Hildebrandt a főhomlokzat mögötti részen kialakított enfilade kedvéért azt is vállalta, hogy a díszterem - amely a szomszédos termekhez igazodott - nem középen nyílik meg, hanem az egyik oldal szélére helyezett ajtó révén.
A nyolc teremből álló középrész és a csatlakozó szárnyak különbözőségét az is mutatja, hogy alaprajzi rendszerük eltérő; míg középen a francia appartement double (= kettős teremsor) valósul meg, az oldalszárnyakat csak egysornyi traktus foglalja el, előtte végigfutó folyosóval. A középrészt belül, kétoldalt fal zárta le, elhatárolta az oldalszárnyaktól. A két téregység között nem volt átjárás, s ez tovább hangsúlyozta a centrum elkülönülését. Az oldalszárnyban lévő kápolnát sem lehetett a díszterem felől megközelíteni, csak kívülről.
A kastély belső elrendezését az határozta meg, hogy nem városi rezidencia, hanem vidéki tartózkodásra szánt kastély (Lustschloss, maison de plaisance), s így semmilyen reprezentatív vagy hivatalos funkcióval nem rendelkezett. A hercegnek Bécsben palotája, a város szélén nyaralókastélya állt, s a távoli Ráckevén nem kívánt huzamosabb ideig tartózkodni, nem számított társasági életre. Ezért lett földszintes, szélesen elnyúló a kastély, díszlépcsőház, audienciaterem és egyéb hivatalos helyiségek nélkül.
A belső kiképzéséről, a termek rendeltetéséről nem maradt adat. A díszterem hatalmas, kupolával záródó tere is csak fő formáival emlékeztet eredeti megjelenésére. Tudjuk azonban, hogy Savoyai Jenő kastélyainak belső dísze ugyanolyan gazdag és igényes volt, mint a külső - így a termek belsejét, ha azok eljutottak a befejezésig, gazdag freskó- és stukkódísszel kell elképzelnünk.
A külső leggazdagabb eleme a középrész homlokzata. Földszintes tömege előtt diadalívre emlékeztető, háromnyílású struktúra áll. A diadalív - mint a homlokzat fő eleme - az itáliai reneszánszban jelent meg először - Hildebrandt bizonyára itáliai példák nyomán alkalmazta. Szintén olasz mintákra emlékeztet a két, kör alakú nyílás, amelyet mellszobor tölt ki. A hármas bejáratot kétoldalt egy-egy magas, a talajig lenyúló ablak keretezi; az elmélet szerint ilyen nyílások illenek a vidéki kastélyokhoz, villákhoz, amelyek a természettel szoros kapcsolatban állnak. A diadalív-motívum és a két ablak dekoratív, nem hagyományosan alakított külsőt jelez. A homlokzat különböző méretű ablakai, a pilaszterek és a párkány finoman hullámzó mozgást teremtenek. Ez a mozgalmas homlokzatforma Itálián kívül még alig ismert, és csak Hildebrandt itáliai iskolázottságával magyarázható. A középrészt lezáró konzolsoros párkány felett mellvéd húzódik, tetején szoborsorral. A szobrok az ókori mitológia alakjai: Flora, Mercurius, Hercules és Antaeus, Jupiter, Minerva és mások. A mitológiai figurák a korszak szobrászatának állandó szereplői; nem pusztán dekoratív elemek, hanem rendszerint egy átgondolt művészi program részei, amelyben a mitológiai alakok az építtető egy-egy tulajdonságát szimbolizálják. A Hercules- és Antaeus-csoport például az építtető hősiességét, az Aeneas- és Anchises-csoport pedig jámborságát, lelki nagyságát hirdeti. Ráckevén nyilván ugyanolyan jelképes tartalom fűződik a szobrokhoz, mint Savoyai Jenő bécsi palotáin.
A homlokzati mellvéd mögött terasz húzódik, felette pedig feltűnik a díszteremnek az épület fölé felmagasodó tömege. Kupola zárja le, amely előtt az épület középtengelyében kis, háromszögű oromzat áll, hogy takarja a tetőzet ívelő vonalát, s helyette a síkot sejtesse. A kupola alatt a falazatot a kastély legdekoratívabb motívumai díszítik: a lant alakú ablaknyílások. A díszudvari homlokzathoz képest a kert felé leegyszerűsödik, síkszerűvé válik a külső. Elsősorban nyitottsága és mozgalmassága csökken: egyetlen ajtaja mellett vaknyílások, kartusok látszanak. A diadalív-motívum, a balusztrád és a gazdag szobordísz is elmarad - csak a kupola magasba törő tömege és a lant alakú nyílások gazdag formái maradnak.
A ráckevei kastély nem az első alkotás ugyan Hildebrandt életművében, de a legkorábbiak közül való. Itt alakult ki - itáliai és osztrák építészeti hatások ötvözetéből - a művész egyéni stílusa. Itáliai neveltetése a kastély számos elemének eredetére ad magyarázatot: a homlokzaton ugyanis a római és a genovai építészetből kölcsönzött megoldásokat látunk. A finoman hullámzó főhomlokzat római templomokkal és genovai palotákkal tart rokonságot, de tervezésekor Guarini torinói Palazzo Carignanója sem lehetett ismeretlen a fiatal építész előtt. Az ablakok, a szemöldökpárkányok, a talapzatig lenyúló ablakkonzolok a római építészet kedvelt részletei. A párkány alatti konzolsor szintén olaszos jelleget kölcsönöz az épületnek. A homlokzatot tagoló pilaszterek finom, dekoratív elemek, plaszticitás, mozgalmasság nélkül; inkább sávjukkal, vonalas rajzukkal, mint hangsúlyos formáikkal szervezik a falfelületet. A részletek puhasága, rajzossága felületi díszekké alakítja a struktív elemeket. A ráckevei kastélyon először jelenik meg Hildebrandt stílusának több jellegzetessége: a felület igen finom alakítása, az apró részletekkel való differenciálás, a falazatnak a látványt lezáró, dekoratív felületté változtatása. Ráckevén is ezt figyelhetjük meg: nem tömegekkel, hanem díszes, kulisszaszerű falfelületével éri el a mű utánozhatatlan hatását.
A ráckevei kastély egykori megjelenéséhez hozzátartozott a kert is, de az az évszázadok során nyom nélkül eltűnt.
II. Világi építészet
SAVOYAI JENŐ RÁCKEVEI KASTÉLYA
Photos by Lossonczy Zsuzsa